2010. 03. 11. | csütörtök
Motorparts


RMZ-ket Transportálunk
2010. 02. 08.

Azt már megszokhattátok, hogy a hosszú téli hónapok alatt megpróbáljuk bemutatni a motorszállító járműveket is. Most az új VW Transporter került hozzánk, mivel teljesen megújult, ezért szeretnénk bemutatni a motorszállítás szemszögéből.

Rögtön két krosszmotort raktunk bele, amiért a Black Motorshoz kellett mennünk. Déczi Balázs és Czúni Laci volt segítségünkre, akik mostantól egy csapatban a Suzuki Hollós Újpest csapatában húzzák a gázt. Balu 250-essel, Laci 450-essel ugrat majd nagyokat.

 

Készült kisfilm is a havas tesztről, amit kedvcsinálónak most meg is mutatunk. Már nem kell sokat várni készül a teszt is, de azt azért el kell mondjam, hogy teljesen nem tudtuk kipróbálni a motorokat, mivel az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk. Ahogy jobbra fordul az idő és elkezdődik a versenyszezon úgyis ezeket a motorokat fogják a versenyzők nyúzni, úgyhogy éles tesztet fogunk készíteni az RMZ-kről verseny körülmények között.

Üdv:
BenZso


2010-es Suzuki RMZ-k a hóban

Az első verseny Monoron lesz, ahová ha tudtok gyertek ki minél többen szurkolni. Addig is olvassátok a tesztmotor.hu-t.





Hozzászólások
Hozzáadás
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Tárgy:
UBBKód:
[b] [i] [u] [url] [quote] [code] [img] 
 
:angry::0:confused::cheer:B)
:evil::silly::dry::lol::kiss:
:D:pinch::(:shock::X
:side::):P:unsure::woohoo:
:huh::whistle:;):s:!:
:?::idea::arrow:
Írd be a képen látható anti-spam kódot!
 
Legfrissebb cikkek
Kapcsolódó cikkek
Népszerű cikkek
Utolsó hozzászólások
Kész Átverés!
speedway.hu

Szégyen gyalázat ami ma ebben az országban folyik. Itt mindenki azt csinál amit akar, itt semminek nincs következménye, azaz azt csinálok én is amit akarok?


 

Médiapartnerek és támogatók
Google PageRank
xxxxx