|
Megérkezett a Kawasaki első 2010-es modellje is.
A soroksári úti rezidenciában meg lehet nézni az új Z1000-et, ami nem egy ráncfelvarrott modell, hanem egy teljesen új motorkerékpár. Mellette áll az előző évjárat egyik darabja is, amivel összehasonlítva azt a következtetést lehet levonni, hogy szinte nincs a két motoron egyforma alkatrész.
A stílusjegyeket és a génállományt sikeresen át tudták menteni, de úgy, hogy minden pontján jobb lett a motor. Most 138 lóerős a Z, de nem is ez a lényeg ebben a kategóriában, hanem a kezelhetőség és a nyomaték. Ahhoz, hogy ezt kiderítsük már nem kell sokat várni, mert lesz tesztmotor is nemsokára nálunk. Addig is a kawasaki blogján láthattok még több képet és egy kisfilmet a motor beindításáról.
Ez a barnás szín a kígyóbőr mintázatú üléssel mindenképp egy különlegességre hívja fel a figyelmet. Mi már alig várjuk, hogy a kezeink között tudjuk. Mivel tavaly nem sok Kawasakit tudtunk tesztelni mindenképp vágyakozva tekintünk az új csupaszságra.
Az ilyen volt ilyen lett effektus jól megfigyelhető a képeken.
|